Csapadék érkezik – mutatjuk hol és mi fog esni

Eső, vegyes halmazállapotú csapadék, északon átmeneti ónos eső is kialakulhat. Északnyugaton délután 10 fokig emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten ezzel szemben még télies viszonyok fognak uralkodni.Felhős idővel indul a nap, de napközben északnyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, az északkeleti tájakon azonban estig sok maradhat a felhőzet. Egy nem összefüggő csapadékzóna vonul át felettünk északnyugat-kelet irányba, de az északkeleti tájakon még este is eshet – írja az OMSZ agrometeorologiai előrejelzése.

Általában esőre számíthatunk, de északon helyenként átmeneti ónos eső is előfordulhat, az északkeleti megyékben pedig végig havazás lesz a jellemző, ott éjfélig néhány centiméteres friss hóréteg is kialakulhat.

A többnyire mérsékelt déli, délnyugati szél egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul, megélénkül, egyes részeken meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán jobbára 4 és 10 fok között várható, de északnyugaton egy-két fokkal enyhébb, északkeleten pedig több fokkal hűvösebb idő valószínű.

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!